Origami Halloween

kalapos-boszi

Kalapos boszorkány, hirtelen felindulásból

Kalapos boszorkány

Nem sokon múlik egy új modell, néha csak hirtelen felindulásból gyűrkélek valamit, aztán lesz belőle ez-az, leggyakrabban papírgombóc.  Most pár darab pontatlanra vágott 10×10-es kék-zöld papírt találtam a kihúzható asztallapon, (amin a billentyűzetnek kellene lenni de persze hogy nem ott tartom, helyette fecnik, tollak, naptárak, ilyen-olyan papírdarabok zsúfolódnak). Halloween estéjén ez a kék-zöld papír olyan boszorkányos hangulatot árasztott. Ráadásul láttam nemrégen a neten valami egyszerű, több darabos, színes ruhás vidám boszit, nem fejkendőben, nem csúcsos süvegben hanem karimás kalapban. Valami hasonlót próbáltam.

Két 10×10-es papírt használtam fel. Az egyikből lett a test és a fej, itt kihasználtam a kétszínű papír adta lehetőségeket – a tölcsérhajtás előtt visszahajtottam a csúcsot, ebből lett az arc.

A másik négyzetet három darabra vágtam: a 10×5 cm-es téglalapból lett a keze, a két 5×5 cm-es négyzetből a kalap és a lába alakult ki. Kellene még egy seprű is a kezébe, – vagy macska, bagoly, denevér esetleg béka – de hát azt mindenki meghajtogathatja kedve szerint. A leírás még nem készült el, nagyon friss modell, nincs még egy órás sem, majd lesz leírása is hamarosan.

Nick-bat

Tátogó vámpír denevér

1986-tól a British Origami Association (BOS) tagja voltam, és az akkori barátságok máig tartanak. Nick Robinson volt egy ideig a BOS magazin levelező rovatának szerkesztője. Nick azóta sok könyvet készített, érdeklődése mindinkább az egyszerű modellek felé fordult. Ez a Vámpír denevér figura – (akciós modell, nyitogatja a száját ha előre-hátra mozgatjuk a szárnyait) még abból az időből származik, amikor a kicsit bonyolultabb hajtogatásokat is szerette. A modell leírása a nyolcvanas évek végén készült,  kéziratban. Nálunk az 1990. első negyedéves origami magazinban jelent meg.

origami dancing frog

origami: táncoló béka tölcsérhajtásból

 

Vidáman táncoló béka

Shoko Aoyagi inspirálta ezt a nagyon egyszerű modellt. Egy végtelenül egyszerű, képeslapra ragasztott békának – (test, fej tölcsérhajtás, szem: ragasztott korongok, – kéz, láb rajzolt, kéz és lábfej pici sátor) kereste a szerzőjét, egy holland hölgyet.

Amíg az email betöltésére vártam – leszakadozik a net, és baromi lassú, panaszkodtam már???- addig gyűrögettem a kéznél levő papírdarabokat, míg összejött ez a békula.

Teste, feje, négy lába tölcsérhajtás.

Test és fej: 7,5×7,5.

Négy lábacskája : 3,75×3,75.

Szeme, amit külön húzunk rá a fejre, téglalapból készül: 7,5×3,75.

Ugyanabból a papírméretből készül tehát minden, csak felezünk, negyedelünk.

A szemvonalat és a száját már úgy raktam rá számítógéppel, de lehet rajzolni, ragasztani is.

 

 

 

origami witch nails origami ghosts

Van két vadonatúj modell: mindkettőt unalmamban hajtogattam, amíg a nagyon lassú internet-kapcsolatra vártam. Az origami szabályainak úgy-ahogy megfelelnek, a körmök csupán hajtogatással készülnek, – de a kis szellemekhez kell egy pici rárajzolás, hogy szemük is legyen. Hamarosan elkészülök a rajzokkal, de addig is elmesélem, hogyan készülnek.

Boszorkányköröm

15×15 cm-es papírt előbb négybe vágunk a felezők mentén. A kicsi négyzeteket félbehajtjuk, majd félbevágjuk, így 8 db téglalapot kapunk. Tehát két 15×15 cm-es papírból – én színes géppapírból hajtogattam – 16 db kicsi téglalap lesz,  – mindkét kezünkre, sőt az egyik lábunkra is elegendő köröm jut, és még marad egy darab, emlékeztetőnek.

1. A téglalapot a rövid felezője mentén félbehajtjuk majd kinyitjuk.

2. Behajtjuk a két felső sarkot a felező mellé, háztető-formát kapunk.

3. Behajtjuk – tölcsérhajtás módra – a két hajtott élt – a háztető ferde oldalait – a középvonalhoz. A kapott keskeny háromszögek túlnyúlnak a papírunk alsó részén.

4. a két keskeny háromszög-forma fület egymásra húzzuk, az alsó sarkok fecskefarok módjára keresztezik egymást, a modell térbelivé válik.

5. Szorosan fogjuk a csúcsot, a fecskefarkot begyömöszöljük a köröm belsejébe – ez a lépés összefogja a modellt. Kész a boszorkány-köröm, épp az ujjadra való a mérete.

Mivel a hüvelykujjnak kicsit nagyobb köröm kell, azt javaslom, hogy a második lépésnél ne hajtsuk a sarkokat a középvonal mellé szorosan, hagyjunk egy hangyányi helyet: kövér hangya átmegy rajta, sovány katica beszorul…ez a 3-4 mm kisiskolás mértékegysége 🙂

Szellemecske

15×15 cm-es papírból 12-13 cm magas lesz, attól függően, hogy mennyit csavarsz a kapucniján.

1. Átlót hajtunk, kinyitjuk.

2. Tölcsérhajtás: a két egymással a sarkon találkozó élt a középvonalhoz hajtjuk. Kinyitjuk.

3. Félbehajtjuk az átlóhajtás mentén, és a csúcstól kb. 1/3 résznél lehajtva kb. 1 cm hosszú élt hajtunk, csípünk a papír hajtott élébe. Tehát, nem húzzuk végig a hajtogatást, csak épp egy kicsi szakaszon behajtjuk, becsípjük.

3. A becsípett részt nem engedjük el – de nem is élezzük hosszabbra – sarokhajtással lehajtjuk. Kicsi sarok lesz, kb. 1 cm ez is. Oda-visszahajtogatjuk, hogy később könnyű legyen behorpasztani. Ha kész, visszanyitjuk, a kiinduló négyzetig.

4. A meglevő hajtásvonalak mentén behajtjuk a tölcsérhajtást, az alsó sarkát felhajtjuk és elbújtatjuk a lapok alatt.

5. A tölcsérhajtás két “szárnyát”, a két háromszöget egymásra húzzuk, – ezzel térbelivé vált a modell, kis sipka alakult ki. A csúcsos részénél szorosan fogjuk, hogy ne csússzon szét, míg az alsó szélét körben betűrjük, aláhajtjuk. ez fogja  össze a szellem ruháját. Lehet szabálytalan is a betürkélés, lehet a két-két szemközti részt párhuzamosan behajtani, ahogy jobban kézreáll.

6. A szellem háta lapos, az eleje kiemelkedő, és itt van az előre kialakított arc-rész, egyelőre csak hajtásvonalak rajzolják körbe. Itt most kicsit szobrászkodni fogunk, a vízszintes hajtásvonalat befelé horpasztjuk, a kicsi négyzet külső vonalait hegyhajtássá alakítjuk, míg a behorpadó rész szép szabályos nem lesz. A felső háromszögre két pöttyöt rajzolhatunk , itt lesz a kicsi szellem szeme.

7. Összecsípjük a sipka csúcsát, ellapítjuk, és kettőt-hármat csavarunk rajta, mintha a szélben lobogna a kapucni vége…

Variáció: elkészíthetjük a testet a Boszorkánykörömnél tanult módon is, de akkor nagyobb papír kell, az A4-es papír teljes hosszából alakítjuk ki a 2:1 arányú téglalapot. Mivel így kétrétegű lesz, és a kilógó fecskefarok egyszerű behajtása miatt szabályosabb, ennek a változatnak az az előnye, hogy strapabíróbb és jobban megáll.

 


Őszi hajtogatások – Kezdjük egyszerűen!

hatter-hallowen2.jpg

Az előző, zsuzsiorigami.eoldal.hu honlapomon voltak ezek a modellek, onnan mentettem át. Mivel most van itt az ideje a hajtogatásuknak, ezek az aktuális modellek, ezt az oldalt szerkesztettem először.

Őszi hajtogatások – Kezdjük egyszerűen!

TÖKLÁMPÁS

pumpkin origami

Nagyon egyszerű töklámpás hajtogatás, óvodások is elkészíthetik

 

A papírhajtogatás, az origami néhány alapszabályát sokan ismerik: ne vágjunk, ne rajzoljunk, ne ragasszunk a hajtogatott figurára. Ez a töklámpás jól láthatóan megszegi a szabályokat. Miért? Az egyszerű hajtogatásoknál az a fontos, az az elsődleges, hogy a gyerek könnyen el tudja készíteni a figurát, ne érje korán csalódás. Ezért amíg tanulunk, bizony használni fogjuk az ollót is, a ragasztót is, a filctollat is. Amikor már mesterien mennek a többlépéses hajtogatások, szépen elhagyjuk ezeket a mankókat, és – felsőbb osztályba lépünk!

Ezt a töklámpást óvodások is el tudják készíteni.  A nagyon kicsiknek még elég, ha a négyzet négy sarkát behajtva nagyjából kerekítik a tököt, majd rárajzolnak,  vagy egy-két kivágott papírdarabkát ráragasztanak szemnek, szájnak.

A rajzon látható figurán már több hajtás található: felezőhajtás, (amikor félbehajtjuk a négyzetet, két-két sarok egymásra kerül – utána visszanyitjuk) a szekrényhajtás (amikor a felezőhajtás vonalához hajtjuk be a négyzet két szélét, majd visszanyitjuk) szél-hajtás (amikor a papír vágott szélét keskenyen behajtjuk a megadott pontig, ezzel alakítunk, vastagságot adunk vagy lezárunk),

Mielőtt rákattintanál a képre, és elkezdenéd a hajtogatást, elmesélek egy titkot: a hajtogatás-leírás nem más, mint egy kalóztérkép, ami elvezet a kincshez! Nem mindegy, hogyan nézed, hogyan olvasod… Először keresd meg a javasolt papírméretet – általában az oldal jobb felső sarkán található.  Kövesd gondosan a megadott lépéseket, ne ugorj át egyet sem. Ha a  kezedben tartott papír és a rajzolt ábra egyforma, akkor továbbléphetsz.

Van, aki csak rápillant az ábrára és már hajtogat is (így lehet olyan könyvekből is hajtogatni, amelyeknek nem értjük a nyelvét). Van, akinek a szöveg nagyon sokat segít, az olvasott utasításokból érti meg a hajtogatás menetét. Van, aki a fázisfotókból, van aki videóból tanul szívesen. Kipróbáljuk majd mindegyiket, szépen, sorban –

-most azonban KATT a képre, és kezdődjön az első őszi hajtogatás! Sok sikert hozzá!

 

toklampas

 

VÁMPÍRMOSOLY

foto_vampire-smile

Ezt a  modellt nagyon szerették a gyerekek, jókat lehetett bohóckodni vele. A hajtogatása egyszerű, elsősökkel, de akár nagycsoportos ovisokkal is elkészíthető. A papír színválasztása is jó móka, minél vadabb, annál viccesebb.

A hajtogatás lépései hasonlóak a Töklámpáséihoz: felezők, szekrényhajtás, sarokhajtás. Egy új hajtásféle azért feltűnik a végén: a félbehajtott száj felső részét behorpasztjuk. Ezzel a lépéssel két legyet ütünk egy csapásra: összefogjuk, rögzítjük a fogat és a szájat, másrészt a behorpasztással alakítjuk ki a száj felső ívét. Nem nyitjuk vissza laposra, a száj közepe enyhén kiemelkedik, térbelivé válik.

KATT a képre, jó hajtogatást kívánok!

vampirmosoly

BÉKA

Two-pieces origami frog

Nagyon sokféle békát lehet hajtogatni, most ezt az egyszerű, rosszkedvű zöldbékát mutatom be.

Új hajtások sora vár ránk: átlóhajtás, amikor a négyzet két sarkát illesztjük egymáshoz, és a keletkező hajtásvonal a négyzet másik két sarkát köti össze. Tölcsérhajtás, amikor az átlóhajtás vonalához hajtjuk a papír két szélét. A fejnél sarokhajtás majd szétlapítás – így kapjuk meg a kidülledő szemeket. Még az ollót is elővehetjük, és ívesen levágjuk az alsó sarkot, majd mindkét réteget felhajtva kialakítjuk a biggyedt szájat.

A test utolsó lépése után, ha a csúcsot lehajtjuk egészen a hajtásvonalig, a két felső sarkot pedig picit visszahajtjuk, vagy filctollal szemeket rajzolunk a sarkokra, egy másik, egy elemes, sokkal egyszerűbb békulát kapunk, ezt az egyszerű formát Susana Arashiro találta ki.

KATT a képre, hajrá, hajtogassunk sok békát!

Origami green frog diagram, simple fold for Hallowen.

BOSZORKÁNY SEPRŰNYÉLEN

Flying origami witch on broomstick -

Több elemből készül ez a repülő vasorrú bába, de mindegyik eleme egyszerű.

Amikor sok gyereknek készítjük elő a papírt a foglalkozáshoz, nagyon megkönnyíti a munkánkat, ha a több elemes figurák felezhető, negyedelhető méretű papírból készülnek, nem kell méricskélni a papírvágáskor.  Néha bizony szerencsésebb lenne, ha az arányok kicsit másképp alakulnának, de …. 28 gyereknek hat-hat darab papírt előkészíteni nem kis munka. Azt javaslom, hogy próbálkozzatok ennél a figuránál más arányokkal is: a szoknya lehet nagyobb, a fej, a fejkendő kisebb. Lehet másféle a fejfedő, a kendő helyett hegyes sipkát is rakhatunk a vasorrú fejére: a szoknya hajtogatása, a félbehajtott tölcsér alkalmas rá.

Milyen új lépéssel találkozunk ennél a modellnél? A vállkendőnél kétszeres keskeny behajtással alakítjuk ki a karokat. Az arcnál sarokbehajtással hajtjuk fel az állat, lépcsőhajtással fel majd le az orrát. Félbehajtás után jön az újdonság: nagyon lazán fogva elhúzzuk, felhúzzuk az orrát, így nem lesz lapos a profil. Ennél a lépésnél nem szégyen, ha kicsit segítünk a gyerekeknek.

Ami nem volt még: a seprűnyelet sodorjuk. Keskeny papírcsík felső sarkán kezdve ujjaink között ferdén felsodorjuk, minél szorosabbra, minél hosszabbra. Ha ez nem megy, lehet keskeny felezőhajtásokkal is alakítani a nyelet.

A végén, ha már összeragasztottuk a boszorkányt, a vállkendő végeit a söprűnyél köré csavarjuk, hogy jól kapaszkodjon, el ne engedje a “járművét”.

KATT a képre, két oldal jön: jó hajtogatást!

Flying origami witch diagram/1

Flying origami witch diagram/2

BAGOLY

simple origami owl

Sokoldalúan felhasználható modell ez a kedves kis bagoly. a hajtogatásában nincs semmi, amit eddig ne próbáltatok volna ki – képeslapra ragasztható, faágra ültethető jó kis madár. A fej-rész kialakításakor meg lehet változtatni az arányokat, nagyobb fejet lehet kialakítani, így egész bagoly-családunk lesz. A megadott papírméret csak javaslat, lehet nagyobb papírral kezdeni, próbálkozásnak.

KATT a képre, sok sikert a huhogókhoz!

origami owl diagram

DENEVÉR

origami bat Nick Nobinson

Ezt a remek modellt barátom, Nick Robinson engedélyével mutatom be: kevés lépéssel nagyon karakteres figurát alkotott.

Egyszerű hajtogatás, fogadjátok szeretettel!

denever

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Secured By miniOrange